Pacsek János

Értékesítési tréner és hideghívás specialista

Pacsek János vagyok,

 

Nem olyan régen volt egy nagyobb előadás és ott úgy konferáltak fel, hogy az „Ország legkeresettebb hideghívó trénere és értékesítési szakértője”.

 

De ez nem volt mindig így! Kevesen tudják rólam, de én autószerelő vagyok! Autószerelő az eredeti szakmám és dolgoztam is benne sok éven át. 17 évesen minden álmom volt, hogy egyszer saját szerelő műhelyem legyen. Saját ügyfélkörrel, egy jó csapattal és a munkám lesz a hobbim… meg volt az álom. Abban az időben is sok meghatározó személy volt akkor Körülöttem, aki elhitették velem, hogy több is tudok lenni, mint azt gondolom. Akkor nem hittem nekik elsőre…de igazuk lett végül.

 

Én dolgoztam sokat, ha lógtunk a barátommal a suliból, akkor mentünk a garázsba javítani az ismerősök autóját, amikor meg már dolgoztunk rendes munkahelyen, akkor munka után mentünk a garázsba és javítottunk hajnalig, majd másnap újra meló. Nyáron sem a strandon voltunk, hanem a garázssoron. Imádtam. Ez volt az életem…

 

De, az egészségem közbe szólt. Mivel gyorsan nőtem és az izomzatom nem tartott lépést a növekedésemmel ezért mindig gerinc problémáim voltak. Hiszen úgy néztem ki, mint egy ropi. A hátamon nem volt meg a váz izomzat, ami tartotta volna a gerincem és a csigolyáim. Ennek eredményeképpen, számtalanszor csípődött be az idegszál a gerincem mentén, egy motor vagy váltó kivétel után. Volt, hogy napokig nem bírtam felkelni az ágyból. Majd egyszer összeestem és a szüleim mondták ez így nem mehet tovább. El is vittek orvoshoz, ahol tájékoztattak, hogy meg vannak nyomorodva a csigolyáim, és ha ezt így folytatom tovább, 30 éves koromra gerinc sérveim lesznek és szó szerint púpos leszek. Azt mondták, hadjam abba a fizikai munkát, azonnal. Majd erősítsem meg a testem.

 

Én: oda az álom.

 

Majd, amikor összekanalaztam magam és elfogadtam, hogy nem tudok mit tenni. Akkor úgy döntöttem maradok még is az autós területen és elmentem területi képviselőnek egy autóalkatrész nagykereskedőhöz dolgozni. Itt találkoztam először az érékesítéssel.

 

Innentől elkezdtem magam kipróbálni, több területen. Voltam bútor áruházban üzletvezető, voltam ingatlanos, voltam jogvédelmi tanácsadó. Majd pénzügyi tanácsadó, utána, rövid időt mlm-.ben, ez pár hónap volt. Mindeközben a testvéremmel használtruha üzleteink is voltak. Jöttek az újabbnál újabb lehetőségek. Majd vissza találtam az autó alkatrészes vonalhoz, ahol egyszer elküldtek egy 3 napos értékesítési tréningre. Az a három nap, megváltoztatta az életem. Mai nap is emlékszem az előadóra, nem hittem el, hogy ennyi tudás hogyan fér el valakiben. 😊 amit biztosan éreztem az, hogy miért nem hallottam ezekről a dolgokról hamarabb, illetve az., hogyan tudhatnék többet mindenről.

 

Majd hazaérve, nagyon nagy út keresésbe kezdtem. Amúgy is káosz volt már Körülöttem, néha azt sem tudtam Én ki vagyok és mit akarok igazán. Majd egyszer pont úton voltam amikor a Szegedi ruhás boltunkba vittem árut és Brian Tracy főniksz szemináriumát hallgattam és azt a részt, ahol a célokról beszél. Majd ennek hatására megvilágosodtam, mint amikor egy sötét szobába fel oltják a lámpát. Én tréner akarok lenni! Tréner akarok lenni!  Hazáig csapkodtam a térdem az autóba, úgy örültem, hogy rá is jöttem mit akarok.

 

Majd elmentem Budapestre és fel vetettem magam azzal a céggel, aki a tréninget szervezte. Azt mondtam nekik, Én tréner akarok lenni. Azt mondták, hogy ez oké és tök jó, de ez nem így megy. Majd azt ajánlották, előbb tanuljam meg a tréningeket eladni, majd, amit eladtam, arra üljek mind és tanuljak. Na és így, egyszer lehetek Tréner. Bele egyeztem. Majd haza mentem, felmondtam a munka helyemen. majd elmenetem a bankba vettem fel 1M ft-ot, hogy meg tudjam magamnak finanszírozni Budapesten pár hónapot. Lecseréltem az autómat egy jobbra. Majd felköltöztem Budapestre és eldöntöttem tréner leszek.

 

De közel sem volt ennyire egyszerű.

 

A tréning cég átvert, és közel se lehetett azt az pénzt megkeresni, amit ígértek, pedig hoztam a kvótát, teljesítettem az elvárásokat. Januárban 6db vadonatúj értékesítő kezdett ennél a cégnél, és én voltam az utolsó előtti májusban, aki felált és eljött, mert fel kopott az állunk. Majd összeálltam egy ugyan csak elégedetlen trénerrel és csináltunk együtt egy saját tanácsadó irodát. Én eladtam a tréningeket és Ő leszolgáltatta azt.

 

Majd jött a következő csapás 2008 at írunk. Jött a váláság. Válság idején sok mindenre költenek a cégek, csak pont tréningre nem, higgyétek el.

 

De ezt az időszakot is sikerült sikeresen átvészelni, valahogy. napokat voltam apátiában, hogy feladom és haza költözöm, mert nem bírtam anyagilag. De mentem előre, azért is. Majd tényleg úgy tettem, ahogy azt mondták nekem annó, eladtam minden tréninget és mindegyikre beültem és rengeteget tanultam. Egy dologban voltam biztos, abban, hogy nem akarom feladni, erőt kell feszíteni és tanulni.

 

Majd nyolc éve megtartottam életem első értékesítési tréningjét, kiálltam 14 területi képviselő elé, gondoltam én hogy felkészülten. Hát nem, közel se voltam az. Hiába volt egy csomó tárgyalás mögöttem, de semmit se gyakoroltam. Meg is lett az eredménye, hatalmas égés. Majd gondoltam, ez nem nekem való.

 

De úgy voltam vele, ennyi tanulás után nem adhatom fel. Majd jött egy ismerősöm és azt mondta, „Jani, ha kiállsz emberek elé, tegyél meg nekem egy nagy szívességet. Menj haza, és a tréningedből tarts egy előadást a nagyszekrénynek, és közben vedd fel videóra, nem kell csak 5 perc. Tedd ezt meg kérlek és nézd meg a videót utána.”

 

Úgy voltam vele, rendben, mi az nekem.

 

Megcsináltam azt az 5 percet és utána leültem az ágy szélére és visszanéztem magam. Hát botrány volt, Ő-ztem, tele volt feltételes móddal, gyenge volt és béna, egyszóval szörnyű. Annyira letörtem, hosszú percekig néztem magam elé, lesújtva. Közben: „Hogy nézek ki jézusom” „Ez az Én hangom, ez nagyon gáz” „Ha nekem, ez a mauns tartana tréninget én nem ülném végig a saját előadásom” Ezernyi kétség és felesleges erőfeszítések sora pergett le előttem. Majd azt mondtam, na jó még egyszer. Aztán még egyszer. Utána megint és megint. Majd úgy zárult a nap, hogy megnyugodtam, ha gyakorlok és visszanézem és hallgatom magam, tudok javulni, csak kell hozzá bátorság.

 

Majd, pont kaptam egy felkérést egy értékesítési tréningre. Elvállatam. Igaz remegő térdekkel, de úgy voltam vele, majd most minden eldől.  Majd előtte, sokat gyakoroltam, és oda tettem a felkészülést. Olvastam, néztem az előző tréningeket, hallgattam hanganyagokat, csináltam a videós felkészülést… nem bíztam többé a véletlenre. Majd eljött a nap. Elkezdődött a tréning. Az első 10 perc, míg meg nem szoktam a saját hangom, nehéz volt. De egyszer csak, kisimult minden és megnyugodtam, mert az történt, amit vártam. Láttam az embereken azt a reakciót, amit ki akartam váltani. Láttam, hogy vannak ez embereknek felismerései, elismerően bólogattak sokszor, láttam a szemükben, hogy ez rendben van, és azt mondtam, ez az. Majd a végén, amikor a részvevők elmondhatták a véleményük, az volt a legjobb része a napnak. Volt, aki elmondta, hogy hosszú évek óta nem volt ilyen jó tréningen. El se hittem. A lényeg, akkor végre, fürödtem a pozitív visszajelzésekbe. Majd a tréning után is olyan emelkedett hangulatban voltam órákat, hihetetlen érzés. Büszke voltam végre magamra, csak lesz ebből az autószerelőből valami egyszer, mondtam magamnak utána sokszor.

 

Ugye itt már vállalkozóként tevékenykedtem, És annyi hullámvölgyek éltem át, hogy nehéz lenne mindent felidézni. Jöttek a csalódások, Néha az ügyfelekbe, sokszor a munkatársakba, akik egy idő után már nekem dolgoztak. Ugyanakkor meg a sok csalódás, nehézség, kudarc meg is erősített, rengeteget tanultam belőlük. De egy dologban voltam biztos, bármi lesz is, nem fogom feladni és mindent megvalósítok, amit magam elé kitűzők. így is lett!

 

Majd felépítettem egy pályázat író céget, és az az 5 év is tele volt sírással és nevetéssel. Az megér egy külön fejezetet. Ma már csak a tréningek vannak, és szép kis statisztika van már mögöttem. Közel 5000 Értékesítőt képeztem a 8 év alatt és nagyon szép referenciák, amikre büszke vagyok.

 

Nézzük a számokat:

éve tartok Értékesítési Tréningeket kis- és középvállalkozások, nagyvállalatoknak – biztosítók, pénzintézetek, ingatlanos cégek számára.

üzletkötőt oktattam ezalatt az idő alatt.

vezetőt képeztem.

évig képeztem OTP LTP értékesítőit.

Call centert képeztem ki

éve értékesítek és a mai napig aktív értékesítő vagyok.

tárgyalást bonyolítottam le ezalatt az idő alatt.

hónapon át oktattam a Groupama Garancia biztosító értékesítőit.

éve foglalkozom ingatlanértékesítés fejlesztésével, értékesítők képzésével.

fő létszámú értékesítési csapatot építettem és vezettem

Szinte nincs olyan terület – termék-, szolgáltatás-, együttműködés értékesítése – ami ismeretlen terep lenne számomra.

Kifogáskezelés felsőfokon

Az ország lekeresettebb hideghívó trénere!

2018.-tól - 2024.-ig 849 db tréning napot szolgáltattam, aminek 85%-a Hideghívás tréning volt! 

Havonta átlagosan 60-70 ingatlan értékesítő vesz részt a hideghívás képzéseken.