A sikeres értékesítők 5+1 titka

 

 Nem csak munka

„Értékesítőnek lenni életforma. Ha az ember sikeres és eredményes akar lenni, nem biztos hogy kilenckor kezd és teszi le a tollat délután négykor.

Mivel ezen a területen általában az alapfizetésen túl jutalékot is kap az értékesítő, így érdekelt, hogy a lehető legtöbb sikeres üzletet tudja maga mögött, az üzlet azonban nem ismeri a munkaidőt.”

Az értékesítői munka leglátványosabb része, amikor az értékesítő az ügyfelekkel tárgyal, és szerződéssel zár egy üzleti tárgyalást, viszont ez csak egy része a sok feladat közül. Mert a  potenciális ügyfelet meg kell találni, akár hideghívással, a tárgyalásra pedig fel kell készülni: „bármennyi időt is töltünk el ebben a szegmensben, a legnagyobb hiba, ha elkezdünk rutinból dolgozni. Minden ügyfél más, a felkészülésen múlhat, kötünk-e üzletet.”

Az ügyfeleket nem elég megszerezni, meg is kell tudni tartani. Ez rendszeres telefonos kapcsolattartást, a jó üzleti viszony ápolását jelenti. Emellett számos adminisztratív feladat, a szerződések nyilvántartása, napi szintű riportálás is tartozik ehhez a munkakörhöz, vagyis a rugalmasság és a precizitás is kulcsfontosságú az eredményességhez.

 

Jelentkező mindig van

Ehhez a munkához elkötelezett szakmai alázatra van szükség, ahogy az önállóság, a nyitottság, a hibátlan kommunikációs készség is nélkülözhetetlen. „Lehet bármilyen jó a szolgáltatás vagy a termék, ha azt az értékesítő munkatárs nem tudja az ügyfél nyelvén elmondani, bemutatni. A pozitív hozzáállás, magabiztosság, az energikusság mind olyan kompetenciák, amelyek nélkül ezen a területen nagyon nehéz érvényesülni

 

Út a sikerhez

Motiváltság nélkül nehéz üzletet kötni. De folyamatos fejlődés, tanulás legalább annyira. Mivel az értékesítésben az értékesítő személye rendkívül sokat nyom a latban, ezért a piaci változásokat követve folyamatos megújulásra van szükség, hogy megmaradjon a lendület, hogy mindig legyenek új kihívások. A rendszeres képzésre járás lételemük.

 

1,  Az első benyomás

Az értékesítés alapja a bizalmon. A megjelenés és az első benyomás kiemelt jelentőségű. Az ápoltság, a megfelelő üzleti öltözet és egy barátságos mosoly a sikeres üzlet első alappillére. Viszont túlzásba sem szabad vinni, fő a természetességen.

 

2, Folyamatos fejlődés

Nem elegendő az értékesített szolgáltatással a termék ismerettel tisztában lenni, ismerni kell a konkurenciát is, – amelyeket mindig diplomatikusan illik kezelni. Emellett a legfontosabb és elengedhetetlen a személyiség és az értékesítési technikák fejlesztése.

 

3; Ügyfélélmény

Az értékesítési munka Alfája és Omegája. Ez mindent magába foglal,  az értékesítő előzetes ismereteit leendő partneréről vagy a megfelelő szókincs használatát, és az odafigyelve kérdezést és értő figyelmet. Ha az ügyfél érzi a csak neki szóló figyelmet, a valódi igényfelmérést, a bizalom is erősödik. Ebben segíthetnek a személyesebb kérdések, egy esetleges közös pont megtalálása, némi humor. Kötetlen hangulatot kell kialakítani, mert  könnyebben megnyílik az ügyfél.

 

4, Hitelesség

A szavahihetőség, ígéretek betartása a határidők tartása nagyon fontos! Illetve a hitelesség az online világ előretörésével, az új technológiák térhódításával új értelmet is nyert. Ma már egy prezentációt sokan tableten tartanak, kihasználva az eszköz nyújtotta előnyöket.

 

5, Win-win szemlélet

A hosszú távú sikerességhez nélkülözhetetlen a kölcsönösség elve. Amennyiben csak az értékesítő nyer egy üzlettel, a kapcsolat biztosan nem lesz gyümölcsöző. Ha viszont mindkét fél elégedetten ráz kezet, és az ügyfél valódi megoldásokat, személyre szabott szolgáltatást kapott, a későbbi ajánlatokra is nyitott lesz.

 

+1 Privát telefonszám

Az értékesítői munka velejárója, hogy olykor elmosódnak a határok a munka és magánélet között. Az egyensúlyra

 

Elérhető Online képzések:

                    

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás